2012. január 31.

Főzőlap kérdés

Történt ugyanis, hogy az átalakítások miatt ezen is el kell erősen gondolkodnom. Jelenleg egy nagyon jó, kényelmes, mondhatni hiper-szuper kerámia főzőlapot használok. Bővíthető főzőlapok, időzítő, hőfokszabályzó szenzor, mindezt érintős vezérléssel. Nem volt nehéz megszoknom, hamar megtanultam vele bánni és mondhatom,hogy finomakat is főzök. Azt azért hozzá tenném, ehhez nem elegendőek az alap hálózati feltételek (értsd: 1x36 A, helyett 1x16A, 1x16A, 1x36A)

A házban viszont ezidáig gáz tűzhelyt használtak. Tehát ennek a feltételei adottak voltak.

Viszont a főzőlap gázcsapja így sem ott van, ahol nekünk (mondjuk elsősorban nekem) szükségem lenne rá.
Ez igazából a kisebbik probléma lenne, mivel a kazán áthelyezése miatt egyébként is terveztetnünk kell a gáz áthelyezését, egy kalap alatt meg lehet oldani mindezt (a bejövő gázcső és gázóra áthelyezésével együtt, mivel ez jelenleg körbekígyózik a házon, majd a verandán, szinte fejbe vágja a beérkezőt a gázóra). Szóval ez csak egyszeri költség lenne, munkában pedig elég csekély.

Ezzel szemben az elektromos főzőlap hálózati feltételei egyáltalán nem adottak. Jelenleg 10 A van a házban. Ezt bőven ki kellene bővíteni. Legalább 1fázison 45A-re. Tudni kell,hogy 36Aig "ingyenes" a bővítés, "csak" az órát kell cseréltetni, ami kb. 80.000Ft.-, valamint vagy egy újabb légkábelen visszük az energiát, amihez újabb tetőkiállást kell csinálnunk, vagy földkábelen amihez fel kellene ásni a fél udvart. Sőt, bizonyos távolságon túl per méter kell egy adott összeget fizetni. De ugye ezzel még mindig nem vagyunk a 45A-nél. A fent említett összegekre még rájön a 36A feletti mennyiség összege, ami 3600Ft/A+ Áfa...Tehát mire meglesznek a hálózati feltételek, az kb 200.000Ft-unkba kerül. Arról nem is beszélve, hogy a kerámia főzőlapok árai sokkal tágabb intervallumban mozognak, mint a gáz főzőlapoké. (Villanyórát egyébként is cserélnek az átíratás miatt, de ebben az esetben csak szerelési költséget+kiszállást kell fizetni, ami éppen a tizede a fenti összegnek. Anyagias lennék?)

Még barátkozom a gondolattal, hogy gáz főzőlapom lesz. Nagyon nem vagyok a nyílt lánghoz szokva, de nyilván csak megszokás kérdése. Majd igyekszem nem felgyújtani a konyhát :)

Az viszont teljesen biztos, hogy sütő csak és kizárólag elektromos lehet. Ennek semmi különös hálózati feltétele nincsen, tehát további gondolkodást nem igényel.

Szerintetek jól döntöttem?

Parketta 2.0

Ma megrendeltük a lamella parkettát a Mátra Parkettától és a hozzá szükséges szegélylécet, kaucsuk ragasztót, selyemfényű lakkot. Sikeresen visszaigazolták a megrendelésünket. 
Maga a parketta akciós áron volt, s kiderült az is, hogy a kiegészítők árából is 15 % kedvezményt kapunk. Jövő héten mehetünk is érte, így az egyik tétel a lakás projektből kipipálva. :)

2012. január 30.

Nyílászárók

Miután úgy adódott, hogy van egy kis szabad időm, gondoltam írok pár sort a nyílászárókról.

Talán a képeken nem látszódik, de elég régi ablakok és ajtók vannak még beépítve a házba. Nekem az ablakok tetszenek, romantikusnak találom a háromszárnyú dupla fa ablakokat. Szép fehérre vannak mázolva, nagyon illenek a házhoz, de a szigetelésük már hagy némi kivetnivalót maga után. Ez lényegében azt jelenti,hogy szökik a hideg és mi az utcát fűtjük. Ez akárhogy is nézem nem a legoptimálisabb és pénztárca kímélőbb megoldás. Így nem volt túl nehéz a döntés, a régi ablakokat ki kell cserélni.
De milyen kerüljön a helyükre? Műanyag? Netán fa?
Ha valami, hát a műanyag ablak az jól szigetel. Új építésű házba legnagyobb valószínűséggel én is azt építenék. Esetünkben azonban egy elég régi épületről van szó. Többek véleményét is kikértük, és nem egy esetben tapasztalták, hogy a nyílászáró cserét követően (fáról műanyagra) elkezdett penészedni a lakás. Ez a műanyag ablak miatt történt, ugyanis az hermetikusan lezár és a bent keletkező nedvesség nem tud kiefelé távozni.
(Most is tapasztaljuk, hogy ha a szobában száradnak a ruhák, reggelre csurom víz az ablak.) Sokan javasolják a párátlanítót, illetve ablakra szerelhető automatikus szellőztetőt, de én úgy gondolom,hogy ha egy kiegészítő megoldást kell használni az már nem éri meg.
Így magától értetődő,hogy fa ablakaink lesznek. Ez kicsit kontrasztban fog állni a verenda ablakaival és a bejárati ajtóval, de ami még jó állapotban van egyenlőre marad.

Tehát a fa ablakokra esett a választás. De hol kezdjük el a keresés? Belevetettem hát magam a világhálóba, és nézelődtem. Találtam számtalan szimpatikus lehetőséget, de árak nagyon kevés helyen voltak feltüntetve.
Nem értem,hogy miért nem lehet az árakat kiírni? Aki ajánlatot kér, annak úgyis meg kell mondják mennyi az annyi, akkor miért nem lehet már előre? "Sajnos" én képes vagyok az ára miatt lemondani valamiről, tehát nálam az a pszichológia,hogy úgyis megveszem, ha tetszik nem működik. Nekem a számok kellene és az értékek, nincs kecmec. Így azokat, ahol nem volt összeg fellelhető, már zártam is be. Egyetlen ilyen helyről kértem árajánlatot, meg is lett az eredmény. 4db 180x180-asak ablakra 700.000 Forintot kértek volna el. Na hát én majdnem leestem a székről. Ráadásul több, mint 2 hétbe tellett nekik ezt kiszámolni.
Anyósomék (innen is puszi Drága Mama) is nemrégiben építkeztek, így ők már túl voltak ezen a procedúrán, mi meg igyekszünk belőlük tanulni, csak jókat mondtak az ő ablakaikról. Nosza megkerestem az ajánlott cég honlapját, ahol árak is voltak feltüntetve (!), amik egész normálisak voltak. Kértem árajánlatot, ami viszonylag hamar meg is érkezett. Szükségünk lesz 3db 180x150-es, 1db 150x150-es és 3db 90x60-as ablakra. Erre szállítással együtt pontosan a fent említett ár FELÉT írták. Hossztoldott, borovi fenyő, 1,1-es hőértékű üvegezéssel.

Ajtó-ablak depó
Egy árajánlat, nem ajánlat, hát ma gyorsan felhívtam egy helyi vállalkozót, hátha rá tud még licitálni az eddigi befutóra.(Volt aki több hét várakozás után sem küldött árajánlatot) Fájdalom, nem sikerült neki, így marad az eredeti terv. Amint kiderül mikor tudjuk elhozni, már hívom is őket,hogy megvettük :)


A nyílászárókba  bele tartozik ugye az ajtó is. Mivel falak kerülnek áthelyezésre, megépítésre, muszáj új ajtókat is behelyeznünk a meglévők mellé. Hogy egységes legyen a kép a meglévő kettőt is ki szeretnénk cserélni. Itt lényegesen könnyebb volt a választás, mivel a fa ablakokhoz igazodtunk. Azon belül is azért, mert egyetlen apósom cége fa ajtók forgalmazásával foglalkozik. Ismerjük a minőséget, szóval nem kérdés,hogy a LEL Kft-től lesznek az ajtók :)
LEL kft ajtói


Mindegyiket felületkezelni kell még, de ez egy női munka. Én is csinálhassak már valamit, ha már a falbontásban és építésben nem vehetek részt. :)

2012. január 28.

Január utolsó hétvégéje

 Elég hosszú volt az év első hónapja, de az utolsó hétvégén ismét leutaztunk a Házhoz :)

Gyönyörű napsütéses napra ébredtünk, összekaptuk magunkat, és már indultunk is. Még tervben volt,hogy, hogy megnézzük az ablakokat amikre már kaptam árajánlatot. Pontosan megterveztem az útvonalat, be is véstem az eszembe. Ezzel nem is volt probléma. Az áruház honlapján direkt fel volt tüntetve, hogy a keresők és az útvonaltervezők nem oda teszik a házszámot, ahol valójában van. Adtak támpontot, ennek megfelelően megterveztük az utazást. Leszálltunk a buszról a 86-os számnál, nekünk a százas kellett. Csakhogy nem igazán voltak épületek a páros oldalon... Elértünk a 90-eshez, utána gyalogoltunk még vagy 1km-t, és még mindig csak a 90-92-es házszámnál jártunk. Majd következett Rákos állomás, ahonnan terveztük a vonatozást. Miután legyalogoltunk 2 km-t nem voltam hajlandó tovább menni. Pár perc volt csak a vonatig, így inkább tovább utaztunk. Egy kicsit azért ismét felbosszantott a megfelelő tájékoztatás.

Na, de  szuper időre érkeztünk, elsétáltunk házikónkig és körülnéztünk. Majd nekiláttunk a kijelölt feladatoknak.
1. Zárcsere.
Múlt héten elfelejtettük lemérni mekkora zárbetét kell bele. Így nekiláttunk kiszerelni a zárat. Jelzem egyikünk sem csinált még ilyet soha. Minden csavart kicsavartunk már, de a zárbetét csak nem mozdult. Betettem a kulcsot a zárba, mozgattam, végül sikerrel jártam. Kijött a zár, hát gyorsan elszaladtunk a legközelebbi barkácsboltba (ami a templom túloldalán van), és vettünk 2 zárbetétet a minta alapján.
Visszafele épp dél volt, így végre hallottuk a harangszót. Erre már nagyon kíváncsi voltam, mert ettől tartottam a leginkább. Azért mégiscsak egy templom tőszomszédságába fogunk költözni. Alaptalanok a félelmeim, mert a házban csak épphogy hallani lehet a harangozást. Legalább nem kell szólni senkinek,hogy kész az ebéd :) Ügyesen kicseréltük a zárat, így már csak nekünk van bejárásunk a házba.

2. Kapu lemérésé.
A nagykapu szélessége mindössze 3m, ami elég kevés lesz,hogy egy darus teherautó beálljon... Ezen a problémán még gondolkodunk.

3. Szemétszedés az utcán.
Mivel közel vagyunk a központhoz, ezért elég gyakran dobálják el a  "kedves" emberek a szemetüket. Narancshéj, joghurtos doboz stb.

4. Fényképek készítése.
Sajnos itthon felejtettük a fényképezőt, ezért csak telefonnal tudtam pár képet fényképzeni.
Díszkert az utca felől

Verenda és bejárat, valamint a konyha ablaka

Garázs (majdani nappali) és tároló

Napos verenda

Nagyszoba. Az a vonal az építendő falat jelöli

Hálószobánk. A ragasztó a folyosót és a bejáratot jelöli.

Étkező és konyha

Fürdőszoba...

Utca front, a sarokban vödörrel és lombseprűvel.
4. Végül pedig tettünk ki eleséget a madárkáknak.

Munkák végeztével irány a vonat, amit majdnem lekéstünk a nagy nézelődésben. Jólesett a vonatozás, főleg mert már eléggé átfagytunk, a forró tea dacára.

Azért mondhatom sikeres és jó napunk volt ismét!

u.i.: Férjuram isteni pizzát sütött ismét, hogy a mai napi átfázást kompenzálja.

Parketta vagy laminált padló?

Mivel már elég előrehaladott állapotban vagyunk, ami az előkészületeket és a tervezést illeti, most inkább egy aktuális témát vetnék monitorra.
Nagy fejtörést okoztak a lakószobák burkolatai. Két variációt tartottunk elképzelhetőnek: parketta vagy laminált padló. Elsőre úgy gondoltuk, majd meglátjuk mi fér bele a költségvetésbe. (Erről majd később.)

Nekiláttunk hát érdeklődi mindkét fronton.
Először a laminált padlónak jártunk utána. Jó minőségűt, jó áron.
Érdemes róla tudni, hogy csak 90%-ban fa, de környezetbarát , mert faörleményből készült, nagynyomású préselési eljárással. 7-10mm vastagság között kapható, az árat a vastagság jócskán befolyásolja. Csak egy mintázatban kapható. A nekünk tetsző ára: 5890Ft/m2+ alátét fóliák.

Második variáció: oké-oké parketta, de milyen? Következő lehetőségek vannak: svédpadló, mozaik, csaphornyos, szalag, lamella, ipari, élkötegelt, és szerintem sorolhatnám még. A négyzetméter árak alapján elsőre a szalagparketta mellett döntöttünk, főleg mert fogalmunk sem volt, mi is a különbség valójában a többihez képest. Találtam egy szimpatikus céget, igencsak messze a "bázistól". Írtam nekik e-mailt, hogy adjanak árajánlatot, munkadíj nélkül mennyi lenne az anyag, a ragasztó, az alapozó és a fedőlakk. Erre felhívtak,hogy abban a méretben amiben én szeretném nincs, annyi amennyi kellene (bruttó 38m2), de másikból van. Rendben akkor arra készítsen kalkulációt, mire a hölgy dohányfüstös hangon közölte,hogy nettó 2900Ft.- lesz négyzetmétere. Hát köszönöm a kedvességet, majd kiszámolom. Meg persze azt is,hogy mennyi ragasztóra és lakkra lesz szükségem egy m2 parketta lerakásához.

Lehet én gondolom csak rosszul, de egy eladónak nem készségesnek és segítőkésznek kellene lennie, és megtennie mindent,hogy náluk költsem a pénzem? Nem is élünk ennyire ínséges időket?

Majd végül gondoltam nem lesz ez így jó, be kell menni egy budapesti céghez. Honlap alapján szimpatikusak voltak, az üzlet nagyon szép, szintén rengeteg mindent meg lehet náluk vásárolni, és minden ki is van állítva. Nem mondanám,hogy az eladó elnyerte személyes szimpátiámat, de nagyon készséges volt, és mindent rendesen elmagyarázott. Tehát egy kis parketta ismeret:

1. Svédpadló: 3 rétegű, ragasztott fapadló, 14mm vastagságú, kb. 3mm kopófelülettel.
Lerakása egyszerű, Click rendszerrel működik. Alá párazáró és (elsősorban) hangszigetelő fóliát kell rakni.
Szerintünk a hátránya,hogy nem tömör fa, talán annyira nem tartós, de nem is tervezzük naponta karcolgatni.
Ár: határ a csillagos ég, de ami nekünk tetszett akciósan: 5650Ft/m2

2. Csaphornyos parketta: tömör fa, 22mm vastagságú, kopófelülete amíg el nem fogy a parketta.
Csapos és hornyos , azaz van jobbos és balos, a pontosabb illesztést szolgálja. Változatos lerakási lehetőség.
Nekünk maximálisan tetszik, bár bennem felmerül,hogy nem lesz-e túl nagy szintkülönbség a padlólapos és a parkettás felületek között, ugyanis nem akarunk küszöböket a lakásba.
Ár: szintén csillagos ég, de ami nekünk tetszik az 4670Ft/m2. Találtunk 2300Ft/m2 áron is, abból sajnos nem volt már csak 16m2, így arról lecsúsztunk.


3. A kevésbé ismert Lamella parketta: tömör fa, 10-15mm vastagságú, kopófelület szintén kikopásig.
A csaphornyoshoz hasonló, csak nincsenek csapok és hornyok, hanem csak simán le lehet ragasztani, viszont percíz illesztést igényel, különben hézagosodhat. Másik számottevő különbség,hogy a vastagságánál fogva, padlófűtésre is ajánlják.
Ár-értékarányban ez a lemeggyőzőbb.
Ár: a nekünk tetszőből 3440Ft/m2, akciósan találtunk 2290Ft/m2 áron tetszetősen.

Utóbbi kettőnél még rájön ugyebár a ragasztó és a lakkok a négyzetméter árra, az előbbinél pedig az alátét fóliák.

Végül kaptunk egy elég szimpatikus ajánlatot, szóval úgy döntöttünk,hogy megérné a befektetést a fapadló, pontosabban a lamella parketta. Amint találunk rá szakembert meg is vesszük.

A mintázatra nem tértem ki, de számtalan lehetőség van, szinte csak a kreativitás szabhat határt neki.

Mi azért a klasszikus angol mintánál maradtunk, méghozzá rusztikus tölgy árnyalatban.

Mátra parkett






2012. január 27.

Kertünk

Már nagyon vártam, hogy saját kertünk legyen. Ez most megvalósult, illetve megvalósulni látszik. Szerencsére elég nagy a kert, van benne díszkert és haszonkert is, gyümölcsfákkal, megművelhető földdel.
Január első hetében ki is vonultunk, hogy a jó időt kihasználjuk, a haszonkert harmadát sikerült is felásni. Tiszta tavasz volt. Kitépkedtük az egyéves gazokat, összegereblyéztük a díszkertet, kicsinosítottuk a ház környezetét. Egy halom szemetet szedtünk össze az előkertből, ugyanis a ház egy elég frekventált helyen fekszik, így sok a járókelő, akik előszeretettel dobálják el a szemetet. Papírzsebkendő, pizzatekercs héja, fecskendő, PET palack és miegymás.

Haszonkert 1.0

Sajnos az ásás végeredményéről nem készült fénykép, csak a kezdetekről:

Ásó, kapa, nagyharang
Jöhetne már a tavasz...

2012. január 26.

Peppy

A ház őréről is kell,hogy szóljak néhány szót. Ugyanis a házunk alap felszereltsége volt egy 10 éves puli lány, Peppy.

Történt ugyanis, hogy az előző tulajdonosok nem tudták megoldani az "öreghölgy" elhelyezését. Addig amíg nem volt hivatalosan is a miénk a ház, meg tudták oldani az etetését, de a papírok és kulcsok átadása után nem volt már elvárható,hogy továbbra is odajárjanak. Mi pedig nem tudtuk vállalni,hogy minden nap leutazunk Budapestről. A nagy ötletelés eredménye az lett,hogy anyumhoz költöztetjük Peppyt.

Eljött,hát a költözés napja, megérkezett az eb. Kipattant az autóból, körülszaglászott, ismerkedett. Majd jött a könnyes búcsú. Volt ott sírás-rívás, ami teljesen érthető. Embertől, mert azért mégis 10 évig volt a kutya a legjobb barátjuk. Majd később ebtől, mert ott lett hagyva. Nem az ő Udvara, nem az ő Háza, nem az ő Embere. El is tartott a sírás egy hétig. Anyukám idegei kocsányokban lógtak. (Innen is köszönjük a türelmet és megértést a szomszédoknak. Egyszer sem mentek át szólni).

Majd egyszercsak csend lett. És az a csend csak akkor szűnik meg, amikor a kutya őrzi a házat. Mert őrzi ám, nem is akárhogy! Mindent megugat, ami él és mozog, leginkább a macskákat imádja hajkurászni. Már csak ritkán sír, amikor kb. 5 percre be lesz zárva, amíg ki meg beállnak az autókkal. A szomszédok legalább már tudják mikor megy el és jön haza a gazda. Mert a kutyának új Gazdája lett! A könnyek helyett van sok játék, szeretet, társaság és persze ugatás. A Gazdának szót fogad, a többiekre rá sem hederít. Na jó, azért minden hétvégén magunkhoz tudjuk édesgetni egy kis nasival. Olykor nekem már megengedi,hogy a hasát is megsimogassam. De van,hogy alig tudok bemenni tőle a házba. De hiszen ez a dolga. Ismét őrzi a Házát!


Első poszt!

Azért hoztuk létre ezt a blogot, hogy akikkel nem vagyunk állandó kapcsolatban azok is nyomon követhessék közös otthonunk alakulását a kezdetektől a(z egyenlőre) végleges állapotig. No meg, hogy mi is vissza tudjunk tekinteni, hogy valójában milyennek képzeltük a munkálatokat, mik voltak az elképzelések és mi sült ki belőlük végül :)

Én még csak házról beszélek, mivel még elég messze vagyunk az otthontól. Ez lenne a végső cél :)
Szóval a házunkra 2011 augusztusában, nem sokkal az  esküvőnk után találtunk rá Isaszegen. Szinte szerelem volt első látásra. Nagy erőkkel vonultunk ki a terepre, és mondhatom,hogy mindenkit azonnal levett a lábáról.
Megláttuk, megbeszéltük, ajánlatot tettünk, rábólintottak, örültünk. Ezután jött a feketeleves. Aki vett már házat és nem zsebből fizette, már sejti mire is gondolhatok. Megkerestük a bankot, de ennek részleteivel nem untatnék senkit. Végül minden jól sült el, így decembertől ház tulajdonosok vagyunk. Kezdődhetett az ötletelés, tervezgetés. Mára odáig jutottunk,hogy megvannak az alaptervek, illetve a házban már le vannak ragasztva a majdani falak helyei. Mondhatom, szerintem igazán jól fog kinézni.

Ez a mostani verzió:

Remélem láthatók az elképzelések.
Minden konstruktív hozzászólást szívesen veszünk :)

A házról számokban:
Jelenleg 80m2 lakóterületű, közvetlen kapcsolatban 30m2 melléképülettel.
Mindehhez tartozik mesés 1048m2 udvar és kert.
A kertet már gondolatban be is ültettük, bár egyelőre még csak a harmada van felásva, de az ember magas gaz már a földdel egyenlő.
Az udvar is szépült kicsit, mert január elején a tavaszias időben már össze is húztuk a faleveleket és a házőrző melléktermékét.

Hétvégén ismét megyünk, és végre zárakat is cserélünk