2013. június 28.

Bútorozunk

Elérkezett ez a pillanat is. Már nem azon kell gondolkodni, hogy melyik falat hova tegyük, melyik szaniternek hol legyen a helye, milyen legyen a járólap. Már a bútorokat nézegetjük, sőt már vásároljuk is :) Megcsapott a költözés szele. Ismét hatalmába kerített az izgalom, ezzel kelek, ezzel fekszem és ha van szabadidőm a számítógép közelében kutakodok, mérlegelek, keresek, összehasonlítok és kalkulálok. Majd előadom a tervet  és várom férjemtől az igent, a javaslatot, vagy a nemet. Így telnek a napok, de már dereng valami az alagút végén.
Sajnos az elmúlt hétről nem tudok képeket mutatni, mert férjem itthon hagyta a fényképezőt, de volt szerencsém személyesen is "lemeózni" a munkát. Szerintem mindenki ezt gondolhatja a sajátjáról, de valami csodás volt. Látni, tapintani az elképzeléseket, érezni az illatokat, és belegondolni, hogy hamarosan birtokba vesszük. A gyerkőcnek is tetszett. Letettük a földre és úgy közlekedett, mintha otthon lett volna. Holott bármelyik nagyszülőhöz megyünk, az első pár percben tétovázik, ismerkedik a hellyel. Jaj, nagyon jó volt, és remélem jövő héten tudok képet is hozni.
Szerintem a felújítás történetében a mostani hétvége lesz az amikor a legtöbb munka fog folyni, a legtöbb emberrel. Jön három parkettás, csiszolják és lakkozzák a parkettát két rétegig, a harmadikat festés után. Jön egy festő, felméri a terepet és nekilát festeni, javítani. Jön két gázszerelő beköti a gázt, felteszik a kazánt, és összeköti a melegvíztárolóval. Jön apósom meg férjem unokatestvére, folytatják a fürdőszoba csempézését, esetleg fugázását. Megy férjem, az ajtók, ablakpárkányok csiszolása és festése lesz a feladata. Ha jól számolom ez kilenc ember. Esetleg benéz az üveges is felmérni az ajtókat, hogy mehessenek az elkészültek üvegezésre. Nem lesz olyan helyiség ahol ne történne valami a hétvégén :)

De hogy visszakanyarodjak az elejére. Múlt héten beterveztük pár dolog beszerzését az Ikeából. El is mentünk, meg is néztük, de sajnos nem volt minden. Továbbá mivel nincs autónk, a szállítás külön szervezést igényel. Így a hétre hagytuk a vásárlást. Hétvégén anyósomékat látogattuk meg, ahol megrendeltem a fürdőszobabútort (jövő héten várhatóan el is készül). Gondoltam ugorjunk be a helyi bútorüzletbe is. Ez olyan jól sikerült, hogy megvettük a tvszekrényt meg a polcokat:

Valamint találtunk egy nagyon szép étkező asztalt és kényelmes székeket is hozzá:

Egyre kurtább a bútor lista :)

Közben a konyhai gépezeteket is nézegetem, keresgélem. Lassan összeáll a kép és kialakul a végleges felállás. Már nagyon várom!

2013. június 17.

Életre kelnek az álmok

Éljenek a mesteremberek és az ügyes kezű "laikusok"! Mondhatnám fantasztikus, ami a házunkkal, sőt lassan otthonunkkal a hétvégén történt. Lassan kézzelfoghatóvá válnak az elképzelések és ezt nagyon jó nézni :)
Megint az elején kezdem. Apósom, férjem nagybátya és a villanyszerelő szerdán elmentek a házhoz dolgozgatni. Így történt, hogy a fürdőkádhoz szükséges vezetéket behúzták a falba, helyére került a gipszkarton a mosókonyha mennyezetében és az összes szegély is felkerült a falra.

Így szombaton neki lehetett állni a járólap fugázásának. Rémisztő volt a kezdeti képeket nézni, de mint egy jó mesében, a végére minden jóra fordult. Nekem nagyon tetszik, szép lett/lesz a végeredmény. Még egy párszor fel kell mosni, hogy tényleg tiszta legyen.










 Szegények szerintem egy éltere kitérdelik magukat :)

Közben jött az asztalos is, hozta az ablakpárkányokat, és megfordította a fürdőszoba ajtaját. Szépek lettek a párkányok, pláne, ha le is lesznek festve.







Vasárnap pedig elérkezett a parkettázás napja. Nem volt egyszerű parkettázót találni, de csak sikerült. Ráadásul egyből hárman is jöttek, így mindhárom szobában letették a parkettát és a következő hétvégére maradt a csiszolás és lakkozás. Első körben csak 2 réteg lakkot kap a felület, a harmadikat csak festés után kenik fel. Íme a lamella parkettánk:

Marci szoba

Hálószoba és a gardrób


Felületek találkozása



Nappali

Konyhából a nappali
Közben férjem és apósom nekiláttak fürdőszobai csempe felrakásának. Gyorsan utána kellett nézni, hogy milyen mintában is egyeztünk meg, mert ennek megfelelően vettük a csempét is. Miután ez megvolt kezdődhetett a ragasztás. Elvileg gyorsan lehet vele haladni, mert elég nagy lapok. Ilyen a kezdet:



Így állnak most a dolgok. Ismét látványosabb munkák zajlanak, aminek nagyon örülök. Egyre rövidül a tennivalók listája, de még nem üres egészen. Talán már látjuk a végét.

2013. június 11.

Lendületbe jövünk

Nagyon lendületben vannak a fiúk mostanság, bár lehet, hogy inkább túl akarnak már lenni rajta. Legalábbis férjemen azt látom :) Minap azt mondta, hogy már a fűnyírás sem okozott neki örömet. Akkor már tényleg nagy a baj :)

Szegény apósom is kitérdelte magát, de nagyon szép lett az eredmény, viszont még közel sincs vége...
A hétvége röviden: felkerült az utolsó sor csempe a mosókonyhában, és miután leokéztam a járólap fugáját azt is felkenték. A mosókonyhában már csak a volt padlásfeljárót kell begipszkartonozni, leglettelni, feltenni a stukkót és lefesteni az egészet. A héten beszélünk a gázszerelővel, hogy ő fel tudja-e tenni a kazánt és a kéményt, pontosabban, hogy ő "szakszervíznek" számít-e, mert ha nem akkor meg kell keresnem a Vaillantot ez ügyben. De a gázszerelő már köthetné a gáz :)

Így néz ki a mosókonyhánk: 

Még piszkos a járólap

Ilyen szép csillogós a felülete

Megint piszkos a fogázótól

A végeredmény

 Apósom befejezte a többi helyiség járólapozását (a fürdő kivételével), és nekilátott a szegélyek felrakásának is. Határozottan tetszik, ahogy ki fog nézni.

Hálószobánkból a konyha felé, jobbra a gyerekszoba




Konyhából, szemben a nappali, balra a veranda.


 Felkerült a konyhában a falra az utolsó sor csempe is, és azt is kifugázták. A végeredményről nem készült kép, de pótolni fogom.









Ami a héten következik: Mosókonyha befejezése a gipszkartonnal, ablakpárkányok felrakása és a fürdőszobai ajtó cseréje, és a vasárnaptól parkettázás. Háromszoros hurrá közreműködőknek!





2013. június 6.

Csodás csempék és a fuga

Fuga ügyben nincs továbblépés, mert még utána kellene néznünk pár dolognak a fogyasztóvédelemnél is. Ugyanis az a helyzet, hogy a fugázóanyag szavatossága 2012 szeptemberében lejárt. De sajnos nem ezért lett olyan színű amilyen. Talán én is követtem el hibát, így nekem is van felelősségem a dologban. Amikor rendeltem az építési anyagokat (gipszkarton, szigetelés, stb.), akkor megrendeltem a csemperagasztót és a fugázót is, hiszen érkezett a csempe is hozzá. Én ott követtem el a hibát, hogy nem néztem meg élőben az anyagot, hanem telefonon rendeltem és interneten választottam színt. Ez egyértelműen az én felelősségem, hiszen voltam annyira naiv, hogy úgy gondoltam az ott látható szín meg fog egyezni a valósággal. Amikor megérkezett a rendelés, ránéztem a dobozra, és már a doboz színmintáján láttam, hogy az nem olyan, holott az elnevezés stimmelt. Itt még reménykedtem, hogy ha vízzel lesz elkeverve, akkor majd változik. Valamint azt is észrevettem, hogy elég rövid lejáratú az anyag. 2012. márciusában kaptam a rendelést, és szeptemberig volt a szavatossága, pontosabban addig őrizte meg minőségét. Ami kereken fél év.
Végülis nem jelentett volna problémát, ha akkor nem kerülünk több, mint 2 hónap csúszásba, mert kiderült a laminált padló alatt hajópadló és homok van, ezért előbb aljzatot kellett csinálni, és ha már megcsináljuk csináljuk rendesen. Így viszont belecsúsztunk az őszbe, amikor is leálltunk a munkával.
Ez a történet egyik fele. A másik pedig, hogy a mosókonyha járólapjához, most másik színű fugát vettünk (férjem szerint baribarna, holott Balibarna), és akkor megnézték a szaharát is, és pont ugyan olyan színt mutattak élőben, mint amit mi kaptunk eredményként. A hiba tehát nem a fugával van. Így a gyártó csak akkor venné vissza, ha még legalább fél év szavatosság lenne rajta. Kérdés, hogy a forgalmazóval mit tudunk esetleg kezdeni az ügyben. Hiszen bármikor előfordulhat, hogy valamiért csúszik a munka, és ha nem tetszik, akkor vissza próbálja cseréltetni az ember, de lejárt szavatossággal, majd egy évvel később? Ezért próbálok először a fogyasztóvédelemnél utánajárni, de már beletörődtem, hogy ezt elbuktuk.
A fiúknak a mostani csempénél tetszik a szín, hétvégén megnézem élőben is, de az biztos, hogy máshova nem kerül fel. Továbbá úgy döntöttünk, hogy a járólaphoz inkább barnát választunk, ha már úgyis másikat kell venni, mert az esetleg nem olyan zavaró, ha fakul, szürkül stb. Bár anyukáméknál az emeleti fürdőben zöld fuga van, már szerintem 15 éve és cseppet sem fakult meg, szürkült ki. Szóval itt tart az ügy.

Jó hír viszont, hogy a burkolás kb. 70%-os készültségben van. Ebben benne van a hiányzó fugázás és a "fecnizés", a kisebb, több vágást igénylő lapok hiányoznak még. Apósom 4 napon keresztül csinálta, hogy az ő elvárásainak is megfeleljen :) Nekem képeken nagyon tetszik, kíváncsi vagyok rá élődben is.
Egy kis ízelítő, a továbbiakról majd  referálok: