2013. július 26.

Korrekt?!

Ma sajnos fényképek nélkül írok, mert a gépünk felmondta a szolgálatot, és még nem volt időm átmenteni a memóriakártyáról az aktuális képeket. Amint meglesz, pótolom a hiányosságomat.
Bár nagy változást most szerintem nem nagyon lehetne látni.
Hétvégén elkészült a fürdőszoba járólapozása, most kerül majd sor a fugázásra. Közben az ajtófélfák is csiszolódtak, javítódtak és festődtek félig, illetve anyukám megpucolta előzetesen az ablakokat. Szóval minden haladt a maga útján :)

Hétfőn kíváncsiságból elmentünk egy kis függönyös üzletbe férjem szülővárosában. Mint kiderült nem is olyan kicsi. Rengeteg szebbnél szebb függöny volt, itt csak az nem talál magának valót, aki nem is akar. Mivel árban is rendben volt, kvázi ennél már csak drágábban lehetett volna jó minőségű függönyt venni, ezért bele is csaptunk a lecsóba. A verenda kivételével mindenhova megrendeltük a fényáteresztő és a sötétítő függönyt is. Szerettem volna a gyerekszobába valamilyen gyerek mintásat, de ilyen elképesztően randa függönyöket én még nem láttam. Lehet, hogy valakinek tetszik, sőt biztos is, de engem a hideg rázott tőlük. Így egy teljesen normál semleges függöny kerül Marci szobájába is. Viszont egy sötétítőbe beleszerettem. Édes kis függöny, csak egy baja volt, hogy nem az u.n. blackout (teljesen sötétítő), hanem csak inkább fényzáró. Így azt javasolta a hölgy, aki kétség kívül ért hozzá, hogy tegyünk mögé még egy olcsóbb ugyan ilyet, és akkor majdnem blackout hatást érünk el. Így a hálószobába, gyerekszobába és nappaliba is megrendeltük mindkét függönyt és a karnist is. Fekete kovácsoltvas jellegű, díszesebb végzáróval.
A konyhába, fürdőbe és mosókonyhába pedig vitrage függöny kerül, ebből is bézs színűt választottunk. Éppen ma beszéltem a tulajjal, megérkezett az összes függöny, így már mind a varrónőnél van, jövő héten elkészülnek.

Még a függönyös előtt elmentünk megnézni a konyhabútorunkat.  Amit (éppen visszakerestem) 6hete rendeltünk meg... Még szerencse, hogy akkor 3 hetet mondtak. Ehhez van egy bosszantó történetem is. Amikor megrendeltük, akkor megérkezett a látványterv, és az ár, ami nem kevesebb, mint 350,000 Ft. Kérdezés után megtudtam, hogy ebben benne van a szerelés és 20km-s körben a szállítás. Megkérdeztem, hogy ha meg tudjuk oldani a szállítást (amit megtudunk), akkor az úgy rendben van-e? Rábólintottak. Közben módosítottunk a szekrényen, mert az egyik felső ajtós szekrény helyett nyitott polcok lesznek. Ami elméletileg csökkenti az árat is úgy kb. 10,000-rel. Hétfőn amikor láttamoztuk, mondta a fickó, hogy a főnök csak akkor engedi(?) az összeszerelést, ha ők is szállítják, de ha mi szállítjuk akkor szereljük össze mi. Most komolyan ebben van neki a nagy biznisz? Otthagyunk majdnem 450,000Ft-t (ott rendeltük a fürdőszobai szekrényt is) és ő a kiszállításon akar meggazdagodni, ami 20,000 Ft? Vagy, ha már úgyis ennyit kifizetünk annak a 20-asnak nem kellene nekünk számítania? Nekem számít, mert azt a pénzt egy csomó más dologra tudnám költeni. Vajon, ha azt mondjuk, hogy ok elszállítjuk és össze is szereljük, akkor a végösszegből levonja majd az a 20,000-et egy olyan szolgáltatásra, amit mi nem vettünk igénybe?

Komolyan nem értem a mai szolgáltatókat. Nekik nem az lenne az érdekük, hogy  legközelebb is az ő szolgáltatásaikat vegyük igénybe? Például a festő és parkettázók is. Kétség sem fér hozzá, hogy szépen dolgoztak. De amikor elvégezték a munka 2/3-át , kérték a pénzüket, és utána úgy kellett könyörögni, hogy fejezzék már be amit elkezdtek. Ez korrekt hozzáállás? Nem minden hónapban, még nem is minden évben festet,vagy készíttet új parkettát az ember. De lehet, hogy van egy csomó ismerősöm akik éppen szeretnének ezek közül valamit csinálni. Ezzel a hozzáállásukkal mekkora valószínűséggel fogom őket ajánlani?
Azt hiszem túl nagyon az elvárásaim...

Még nem jutottunk dűlőre a konyhabútorral, de jó lenne ha jövő héten be tudnánk szereltetni.

Egy kis frissítés:
Ma beszéltem a bútorkészítőkkel. Elküldtem a főzőlap rajzát, megígértem, hogy pénteken megkapják az elszívót, hogy be tudják azt is illeszteni. Valamint megegyeztünk, hogy ha mi szállítjuk és szereljük, akkor 20000-et elengednek az árból. Igazából nem értem, mert ha ők szállítottak és szereltek volna, ugyan ugyan oda lyukadunk ki... De akkor jövő héten a konyhabútor is a helyére kerül, az összes géppel együtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése