A titok nyitja ugyanis a kulcs a zárba. Na, de hol van a zár ahova kulcsot lehet tenni? Hát megmondom! Történt ugyanis két szombaton és két vasárnapon, hogy pár bátor legény nekiveselkedett és az összes ajtót helyére tette a házikónkban. Bár teljes funkciójukat több októl sem tudják ellátni ( 1.: nincsenek beállítva, ezért akadnak, 2.: nincsenek beüvegezve sem). Mindettől eltekintve szerintem szuperül fognak kinézni, miután megkapták a megfelelő színezést is. Szép borovi fenyőből készült ajtókat választottunk, apósom jóvoltából kerültek beépítésre (Ajtók innen:
LEL kft ). Nekem első körben elnyerték tetszésemet, és jól is mutatnak. Ilyenek lettek:
|
Balra Marci szobája, jobbra a miénk |
|
Fürdőszoba (igen, ez is üveges lesz) |
|
Mosókonyha |
|
Konyha |
|
Szintén konyha |
Van még 2 ajtónk ami egyenlőre a semmibe vezet, de úgy gondoltuk, hogy inkább most tegyük be őket, hogy később ne kelljen porolni a házban és falat bontani. Az egyik a későbbi nappali ajtaja, ami épp a garázsba nyílik, a másik a spejz ajtó, ami szintén a garázsba nyílik, de hamarabb lesz belőle spejz, mint a másikból nappali.
És itt még mindig csak pillanatnyilag van vége a változásoknak. Gondoltam nem lövöm le az összes poént egyszerre. Hamarosan ismét jelentkezem. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése